Klubunkról

Mottónk:

          „A változatosság csak fűszerezi a gyönyört!" (Schiller)

 

 

Club-Paradise-recepcio_1.png

 

A Club Paradise Társasági Wellness- és Swinger Club, azaz SZEX KLUBUNKAT PÁROKNAK, 2011. június 3-án indítottuk el azzal az elgondolással, hogy Ti, akik színesíteni vagy kiteljesíteni szeretnétek szexuális életeteket tudjátok kiválasztani a hangulatotoknak épp megfelelő helyszínt, illetve azt a társaságot, amely társaságban és környezetben  jól érzitek Magatokat.

 

A ház Budaörsön, csendes, családi házas környezetben helyezkedik el. Három szinten minden igényt kielégítő luxuskörnyezetet kínálunk Nektek. A klubot Annami a Swinger Magazin főszerkesztőjeként hívtam életre és vezetem azokkal barátaimmal együtt, akikkel az évek során ebben a világban ismerkedtem meg.  

 

 

Club-Paradise-tarsalgo_1.pngMi nem a magunk szórakoztatására hívtuk életre klubunkat, hanem Nektek kínálunk egy új színt a palettán. Elképzelésünk nagyban eltér a szokásoktól, szeretnénk egy kicsit mást kínálni Nektek, így programjainkat főleg PÁROK és HÖLGYEK számára szervezzük. Szóló férfiakat PÁROK vagy szóló HÖLGY igénye esetén fogadunk korlátozott létszámban. 

 

 

 

kiralyi_agy_2.jpgA HÁZ ADOTTSÁGAI

 

A házban megtalálható a 30-32 fokos feszített víztükrű medence, szauna, jakuzzi, medenceszinti társalgó, egymástól eltérő berendezésű erotikus szobák - egy zárható szoba, tükörszoba szerelemhintával, egy királyi ágy tükörrel a mennyezeten, amihez egy igazán erotikus hangulatú fürdőszoba kapcsolódik, és kialakítottunk egy körszobát, félkör- és kör alakú hatalmas ágyakkal -, fürdőszobák, illetve tisztálkodási lehetőségek minden szinten, társalgó-étterem, drinkbár és egy BDSM kuckó játékos szeánszokra.

 

Programjainkat a hét hat napján élvezhetitek, hiszen egy nap kivételével (hétfő) ajtónk nyitva áll az erotikára éhes érdeklődők előtt.

 

Elindítottuk a szerdai NAPPALI (szerdánként 14-19 óráig) és a vasárnapi SWINGERMATINÉ-nkat (vasárnaponként 17-24 óráig) is, mely azoknak a pároknak ad lehetőséget swingerélmény átélésére vagy csak egy kellemes légyottra, akik az esti órákban nem tudnak rendezvényeinken részt venni.

  

bar2.pngEROTIKUS JÁTSZÓTÉR FELNŐTTEKNEK

 

Kötött programjainkon túl - előzetes időpont egyeztetéssel -, lehetőségetek van arra is, hogy a hét bármelyik napján találkozhassatok barátaitokkal, partnereitekkel, szerelmetekkel nálunk, azaz erotikus játszótereinken tetszőleges időpontokban hódoljatok a szerelem és a szex oltárán. A programokon kívüli időpontokban a ház teljes szolgáltatása igénybe vehető, így ezekben az órákban is használhatjátok a medencénket, szaunánkat, jakuzzinkat és természetesen étellel és itallal is kiszolgálunk Benneteket.

 

Előzetes időpontegyeztetés kijelzett telefonszámmal történhet: a +36 30 726 9511 vagy a +36 70 526 6217 telefonszámokon.  

  

 

 KLUBKÁRTYA RENDSZER

 

klubkartya.jpg   2011. DECEMBERTŐL bevezettük a KLUBKÁRTYA
 
 rendszert, melyet  minden klublátogató PÁR és ÚR
   a második látogatás alkalmával kap meg. A kártyán
   jelöljük a klublátogatás alkalmait és minden 5.
   klublátogatást 50%-os kedvezménnyel biztosítunk
   a kártya tulajdonosának.

 

 

 

HETI KÖTÖTT PROGRAMJAINK

 

KeddClub-Paradise-wellness_1.png

        19-02 óráig esti swingerparty

        PÁROK, HÖLGYEK és URAK számára 

Szerda

        14-19 óráig nappali swingerparty

        19-02 óráig esti swingerparty

        PÁROK, HÖLGYEK és URAK számára Club-Paradise-jatekter_1.png

Csütörtök

        18-02 óráig hetente változó programokkal

         FULL BISZEX PÁROK, BISZEX URAK és
         HÖLGYEK
valamint 45 ÉV FELETTIEK
         számára szervezzük 
programjainkat.

         FULL BISZEX swinger programjainkat azok a
         párok is látogathatják, akiket nem zavar a férfi

         biszexualitás látványa!

         45+ programjainkat azon PÁROKNAK

         szervezzük, akiket feszélyez a fiatalabb

         korosztály jelenléte!Club-Paradise-wellness_2.png

 Péntek

         21-05 óráig swingerparty

         PÁROK, HÖLGYEK és URAK számára

 Szombat

        21-05 óráig swingerparty        

        PÁROK, HÖLGYEK és URAK számára

 Vasárnap

        17-24 óráig vasárnap délutáni swingerparty

        PÁROK, HÖLGYEK és URAK számára

         

 

   

Vidékről érkező vendégeink hajnaltól néhány órát pihenhetnek nálunk hazaindulás előtt, térítésmentesen!

   

PARKOLÁS

A Hóvirág utca elég keskeny és csak a házunk ellenkező oldalán megengedett a parkolás! Az udvarra 2 autóval be lehet állni, főleg azon autók számára, akik esetleg nálunk pihennek hajnaltól néhány órát, mert akkor a kapubejáróba is beállhat autó, továbbá a ház előtti rész teljes hosszában parkolhattok, kb. 45 fokos szögben, mert így több autó elfér a dísztéglával kirakott részen. A parkolót éjszaka is „látó” kamerarendszerrel és biztonsági őrrel védjük a felhőtlen szórakozásotok biztosítása érdekében! Az őr segít a parkolásban is!

 

Szeretettel várunk párokat intim együttlétekre, fotósokat portfóliók készítésére, filmeseket, baráti társaságokat, legénybúcsú és leánybúcsú, születésnapi party, házassági évforduló, meglepetés party eseményekre is.

 

 

 
swinger klub Budapest, napközbeni swinger, swinger buli, erotikus játszótér, délutáni swinger, felnőtt játszótér, party info, swinger party, partyház, nappali swinger, tantraszex oktatás, biszex lányok, biszexualitás, erotikus party swinger club, swinger klub Budaörs, swingerclub, swingerklub, swingertapasztalat, párcsere, pár keres párt, pár ismerkedne párokkal, ClubParadise, clubparadise, legénybúcsú, leánybúcsú, privát rendezvények szex klub pároknak Budapest sex club couples Budapest szex klub Hungary sex club Hungary biszex swinger parti bisex swinger party